Szifonok, lefolyók

 

 

A HL-céget két szakember - Leopold Hutterer és Viktor Lechner - alapították 1950-ben, amikor a háború utáni újjáépítés igényelte a különböző épületgépészeti termékek között a lefolyókat is. Leopold Hutterer, mint mérnök, ismerte az igényeket, de azt is tudta, hogy nem elég egy jó terméket kitalálni vagy gyártani, gondoskodni kell arról is, hogy ezt valaki meg is akarja venni. Ehhez azonban nem műszaki szakember kell, hanem ízig-vérig kereskedő, akinek azonban a termékről van megfelelő ismerete, tehát tudja, hogy mit ad el. Ezért Viktor Lechnerrel, aki kereskedő volt egy BT-t alapítottak. A felhasználói igények felkutatása, majd a kielégítése volt, és ez mai napig, is a cégnek vezérelve.

A HL gondoskodik a jó lefolyóról

Az igények kielégítése az akkori technológiai lehetőségek szerint az ólomból készült, de tökéletesen működő szifonokkal történt. (Jó tudni, hogy ezek a gyártóeszközök ma is használhatók.) Az igények nőttek úgy mennyiségileg, mint műszaki tudást illetően, így ez állandó technológiai és gyártmányfejlesztést igényelt. A 60-as évek elején, amikor a hőre lágyuló műanyag a világon egyre szélesebb körben kezdett elterjedni, a HL-cég is „lépést váltott”, és kialakította a fröccsöntési technológián alapuló üzemét. Természetesen a kezdetektől fogva a napjainkig törekedett arra, hogy mindig az aktuális „csúcstechnológia” legyen a birtokában. Az idő azonban a két alapító felett is eljárt. A Hutterer úr 1982-ban, a Lechner úr 1998-ban halt meg, a cég vezetését 1982 óta töretlen sikerrel Frau Kristl Schütz Hutterer végzi.

A kiterjedt exportkapcsolatok egész Európát befedik. A cég 1990-ben a kelet-Európa felé való nyitást határozta el, ahova az első sikeres lépések Magyarországon keresztül vezettek, és a sorban Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Szlovénia, Bulgária, mint képviselettel rendelkező országok következtek. Napjainkban kiterjedt exportkapcsolatunk van Oroszországgal, a „Balti Államokkal”, de ide tartozik, Románia, Szerbia és Horvátország is.

A gyár 1995 óta az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer alapján működik. A fejlesztési törekvések napjainkban azt eredményezték, hogy a gyárban számítógépes gyártmánytervezés és korszerű kísérleti laboratórium működik. A szerszámok és szerelő célgépek NC vezérlésű szerszámgépek támogatásával készülnek. Természetesen a gyár összes adminisztrációját, beleértve a kereskedelmet is, számítógépes feldolgozás segíti.

Ajnálatunk a HL kínálatából:

 

 
 

HL 600 esővíz süllyesztőszekrény DN110, mechanikus bűzzárral, lombfogóval, tisztítófedéllel, illesztőgyűrűkkel, elfordítható csatlakozóval.

 
 
 

HL715 Visszacsapó szelep DN160 nemesacél csappantyúval, tisztítófedéllel.
 
 
 
HL900N légbeszívó szelep (DN50/75/110), EN12380-1, levehető rovarfogó ráccsal, hőszigetelő burkolattal.
 
 
 
Mosdószifon DN32x5/4" rozettával.

 
 

HL522 Nagy teljesítményű zuhanytálca szifon Ø90mm lefolyónyíláshoz, belső hajfogó elemmel, állítható DN50 csatlakozóval, felülről tisztítható, kiemelhető bűzzárral, nemesacél fedéllel
 

 

 

 

 

HL522E Gazdaságos (ECO) zuhanytálca szifon Ø90mm lefolyónyíláshoz, állítható DN40/50 csatlakozóval, felülről tisztítható, kiemelhető bűzzárral, nemesacél fedéllel

 
 
HL510N padlólefolyó DN40/50 vízszintes csatlakozóval, szigetelő karimával, vízbűzzárral, 123x123 mm műanyag rácstartóval, 115x115 mm nemesacél ráccsal, a csempézés idejére merevítő védőfedéllel.
 
 
 


HL500 fürdőkád szifon DN40/50x5/4" gömbcsuklóval.
 
 
 

Mosogatószifon DN40x6/4" gömbcsuklóval és mosógép csatlakozóval.
 
 
 
HL304 padlólefolyó DN50 vízszintes csatlakozókkal, szigetelő karimával, visszacsapó szeleppel, 3 db. DN40 bemenettel, műanyag rácstartóval, nemesacél ráccsal, a csempézés idejére merevítő védőfedéllel.
 
 
 

HL71 pincei lefolyó DN110 vízszintes kimenettel, 170x240 mm kerettel, 155x225 mm műanyag ráccsal, szemétfogó kosárral.
 
 
 
HL72 pincei lefolyó DN110 vízszintes kimenettel, 60 mm vízbűzzárral, homokfogóval,148x148 mm rácstartóval, 137x137 mm műanyag ráccsal.
 
 
 
HL406E mosógép-szifon falba süllyesztve DN40/50, HL19.C tömlőcsatlakozóval, beépítőházzal, egybeépített nyomócső-csonkkal, HL42B vakdugóval, 110x280 nemesacél fedéllel, 1/2" légbeszívóval ellátott sarokszeleppel, elektromos dugaszoló aljzattal.
 
 
 

HL405ECO mosógép-szifon falba süllyesztve DN40/50, szerelőlappal, HL19.C tömlőcsatlakozóval, menetvédő hüvellyel, nyomócső-csonk nélkül, HL42B vakdugóval, 110x180 nemesacél fedéllel.
 
 
 

HL406 mosógép-szifon falba süllyesztve DN40/50, HL19.C tömlőcsatlakozóval, beépítőházzal, egybeépített nyomócső-csonkkal, 1/2" légbeszívóval ellátott sarokszeleppel, HL42B vakdugóval, 110x180 nemesacél fedéllel.
 
 
 
HL310N padlólefolyó DN50/75/110 függőleges csatlakozóval, szigetelő karimával, vízbűzzárral, műanyag rácstartóval, 15x15 cm nemesacél ráccsal, a csempézés idejére merevítő védőfedéllel.
 
 
 
HL300 padlólefolyó DN50 vízszintes csatlakozókkal, szigetelő karimával, visszacsapó szeleppel, DN40/50 bemenettel, műanyag rácstartóval, nemesacél ráccsal, a csempézés idejére merevítő védőfedéllel.

HL710.V függőlegesen beépíthető visszatorlódás gátló szelep DN110-es méretben, kézzel is zárható, légzsákkal ellátott nemesacél csappantyúval, tisztítófedéllel. Csak a visszatorlási szint alatti lefolyókat szabad átvezetni rajta!

 

 

 

HL138 Kondenzvíz szifon falba süllyesztve, szárazon is bűzzáró, kivehető és tisztítható bűzzár-kazettával.

 

 

 

 

HL 801 csőáttörés szigetelés, 8mm - 52mm átmérőjű, sima felületű csövek és kábelek pincefali, vagy alaplapi tömített átvezetéséhez.

 

 

 

 

HL660/2 Minimax esővíz süllyesztő-szekrény lombfogó kosárral, visszacsapó szelepes bűzzárral DN110/125 függőleges csatlakozással

 

 

HL90Pr Szuperalacsony padlólefolyó (69mm) beépítési magassággal, szigetelő karimával, "Primus" kiszáradásvédett bűzzárral

 

 

 

HL90PrD Alacsony padlólefolyó, "Primus" kettős-működésű bűzzárral, DN40 gömbcsuklós csatlakozóval, szigetelő készlettel a csomagban

 
 
 


 

 

HL 80.3 tetőlefolyó DN50/75 elfordítható kimenettel szigetelő karimával, lombkosárral. 
 

 

Forrás: www.merkapt.hu

 

Régióképviselők  
AKCIÓS TERMÉKEK